Létrehozva: 2019.07.19.

Hihetetlen fordulat: Ennyivel megúszhatják Hien rokonai

Az ügyvédek célja természetesen a teljes felmentés, de már most biztos: Ennél többet nem kaphatnak az embercsempészéssel vádolt rokonok...

Bár a Megasztárban megismert Hien jelenleg Amerikában él és dolgozik, szinte biztosra vehető, hogy nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolna összeszoruló gyomorral szüleire és féltestvérére. Rájuk ugyanis minimum egy tárgyalás még vár szeptemberben, ahol eldőlhet, börtönbe kell-e vonulniuk embercsempészet miatt. 

A család számára azonban megnyugtató lehet, hogy két hónappal a tárgyalássorozat folytatása előtt kiderült: nem kaphatnak súlyosabb büntetést annál - az egyébként meglehetősen enyhe - ítéletnél, mint amit első fokon kiszabott rájuk a bíróság. 

2018 tavaszán Hien apját, Nguyen Tuan Anht (akit a bűnszervezet fejének tartanak) 5 év börtönre, míg az énekesnő fivérét 2 év hat hónapra, édesanyját pedig 1 évre ítélték. A bírói döntés mindhárom vádlott esetében kirívóan enyhének mondható, hiszen az embercsempészet minősített esetéről van szó, ami maximum 16 év börtönbüntetéssel „jutalmazható”, és ha a középmértékkel számolunk, akkor is kioszthatott volna 8 évet a bíró fejenként. A történet pikantériája ugyanakkor nem ez. Hien édesanyjának és testvérének ügyvédje dr. Tran Dániel lapunknak elárulta, miért készülnek jutalomjátékra a 25 vádlott ügyvédei szeptemberben.

Természetesen az ügyben érintett 25 vádlott majd' mindegyike fellebbezett, leszámítva azokat, akik elfogadták az ítéletet. Akik így tettek, mindannyian enyhébb, nem szabadságvesztéssel járó büntetést kaptak. A történet érdekessége, hogy míg a fellebbező védők betartották az ítélettől számított három napos benyújtási határidőt, addig az ügyészség ezt elmulasztotta, és csak tíz nappal később jelezték, hogy nem fogadják el az ítéleteket. 

A késés miatt azonban ez olyan, mintha meg sem történt volna.

A bíróság ez esetben a teljes ügyet felülbírálja ugyan, de életbe lépett a súlyosbítási tilalom, ami szerint nem lehet súlyosabb ítéltet hozni, mint az elsőfokú eljárás végén hozott döntés” 

- nyilatkozta a védő a %RIPOST% napilap pénteki számának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”