Létrehozva: 2018.03.02.

Hatalmas változás Szinetár Dóra életében, így viseli a kisfia!

A színésznõ szerencsés, a családja mindenben támogatja és segíti õt, így nem okoz gondot számára a munka.

Fél óra erejéig áprilisban visszatér a színpadra Szinetár Dóra! A művésznőt Dolák-Saly Róbert kérte fel arra, hogy szerepeljen a gyerekműsorában, az ajánlatra pedig Dóra azonnal igent mondott.

Egyetlen kikötése volt, hogy kisfia napirendjét sem a próbák, sem pedig az előadás ne borítsa fel, hiszen a kis Benjámin még csak hat hónapos

Mivel a darabban csupán fél órát kell szerepelnie Dórának, ezért boldogan vállalta a feladatot, Benjámint ugyanis háromóránként eteti.

"Egy kicsit beszélgetünk majd, énekelek pár dalt, egy-kettőt Robi gitárkíséretével. Ám még így is otthon leszek ebédre. Erre oda kell figyelnem, hiszen Benji olyan, mint egy kis kakukk: pontosan háromóránként jelentkezik, hogy éhes" - mesélte a hot! magazinnak a színésznő. 

A szülés utáni első munkájára ráadásul lánya, Zorka is elkíséri, aki rajong Dolák-Saly társulatáért, így ez egy kicsit anya-lánya program is lesz a színésznőnek.

Dóra egyre több ajánlatot kap, ám nagyon ügyel arra, hogy kisfia napirendjével semmi ne ütközzön. Egyelőre csak olyan fellépéseket vállal, amik napközben vannak és nem igényelnek túl nagy utazást.

Õsszel pedig, ha minden jól alakul, Dóra visszatér a színpadra, amiben a családja is támogatja: férje, Makranczi Zalán és szülei mindenben segítenek neki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó

HŰHA

„Gyönyörű” - Dekoltált felsőben, melleit összenyomva szelfizett Tóth Gabi