Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.28.

Hatalmas segítség, vért szállít a kórházaknak a magyar színész

Buch Tibor motoros futárnak állt.

Buch Tibort sokan a TV2-es Magánnyomozók című sorozatból ismerik, de emellett még számos színházi előadásban is feltűnt már. Most azonban a koronavírus-járvány miatt nincsenek fellépései, ezért úgy döntött: némi pluszbevételért motorra pattan, és segít a betegeken.

Fotó: Buch Tibor / Facebook

„Egy szállító barátom Spanyolországból jött visszafelé, és hazatérése után önkéntes karanténba kellett vonulnia a kormányrendelet alapján. Nagyon sokan estek ki hasonló okoknál fogva a mindennapi munkából. Ekkor kerestek meg, hogy szállíthatnám én is a vért különböző egészségügyi intézményeknek, hiszen vérből so­sincs elég. A héten kezdtem, és bevallom, nem egy leányálom a motoros futárok élete. Hétfőn és szerdán hidegben és hóban vezettem egész nap, sietni kell, hiszen emberéletek múlhatnak rajtunk” – mondta a Borsnak a színész, akit újdonsült kollégái először megdöbbenve fogadtak.

„Levettem a bukósisakot, és többeknek elakadt a szava, hogy a magánnyomozó áll velük szemben” – fogalmazott Buch.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz