Létrehozva: 2019.07.10.

Gáspár Bea: Győző a lábossal együtt vágta ki a borsólevest

Hihetetlen, de igaz, hogy hazánk egyik legismertebb sztárszakácsának férje egykor képtelen volt megenni Bea fõztjét.

Ha 25 évvel ezelőtt valaki azt mondta volna Gáspár Beának, hogy mára ő lesz az egyik legismertebb sztárszakács Magyarországon, biztosan  hangosan röhögve küldte volna el melegebb éghajlatra az illetőt. De ezt tette volna férje, Gáspár Győző is, aki éveken át volt elszenvedője felesége konyhai ámokfutásainak.

„Hogy főztem, amikor huszonöt évvel ezelőtt elkezdtük a közös életünket Győzivel?

Hát leginkább sehogy!

Késztetést sem éreztem arra, hogy a konyhában álljak és amolyan rendes asszonyként kiszolgáljam az uramat”

– kezdte Bea szakácskönyve fotózásán. Győző felesége amúgy édesanyjának és anyósának köszönheti, hogy mára szenvedélyes és profi séf lett belőle.

„Anyukám és főleg az anyósom egyfolytában a nyakamra jártak. Ezt így, ezt úgy csináld! Jött az ukáz mindkét oldalról, mert nem akarták, hogy náluk kosztoljunk, én pedig kénytelen voltam főzni. Iszonyúan nehezen ment… Még a teavizet is képes voltam elrontani, Győző pedig folyamatosan kritizált, amivel persze halálra idegesített.  Amíg élek, emlékezni fogok arra a napra, amikor borsólevessel próbálkoztam, ő pedig látva az eredményt, egyszerűen lábosostól vágta ki az udvarra”

– mondta Bea asszony, aki a %RIPOST% napilap szerdai számában hosszabban mesél arról, hogyan lett a főzés szerelmese. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

magyarnemzet.hu

Lemaradhat az olimpiáról az elmúlt évek legjobb magyar úszóinak egyike?

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

HŰHA

A hazai elit mellett világsztárok is jönnek a SZIN-re

HŰHA

Mi történt? Menyasszonyi ruhában fotózták Kiszel Tünde lányát

HŰHA

MC Hawer az áldozat - érzelmileg zsarolták!