HŰHA

Fülledt jelenetek: Egy szerep kedvéért vetkőzött le Medveczky Ilona

A 78 éves táncművész nevéhez kötődik a magyar filmtörténet első erotikus képkockája.
  • Szerző: BDF

A napokban egy régi klasszikus, a Veréb is madár című film plakátja bukkant fel az interneten. A klasszikus vígjátékot 51 évvel ezelőtt vetítették Kabos László főszereplésével. Ebben az alkotásban csodálhatjuk meg a magyar filmtörténelem első pikánsabb jelenetét.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Sulyok László

Az ominózus felvételen az ország legelismertebb táncművésze, Medveczky Ilona egy szál boában varázsolta el a magyar férfiakat. A jelenet a hatvanas években bátor vállalásnak számított, ugyanis korábban még soha nem láthatott ennyire pikáns képeket a hazai kö­zönség.

„A film producere kiszúrta az utcán a kabriómat. Nagyon szerették volna, ha ez a luxuskocsi feltűnik a filmben, amiből akkor még egy se volt az országban. Egy évig dolgoztam érte. Mondtam, hogy ennek semmi akadálya, amennyiben én is ott lehetek a forgatáson az autóm mellett. Akkoriban még senki sem ismerte ezt a modellt Európában, és ha már a kocsi mellett szerettem volna lenni, írtak nekem is egy szerepet. Ez teljesen váratlanul ért. Sokszor nyilatkozta a film rendezője, Hintsch György, hogy nekem írták ezt a szerepet, de a valóság az volt, hogy az autóm miatt. Annyira akartak engem és persze a járgányomat, hogy akkoriban a főszerepet játszó Kabos 20.000 forintos gázsit kapott, én meg 5000-et, ami két és félszerese volt egy átlag havi fizetésnek, pedig jóformán csak a film végén szerepeltem és jó, ha tíz mondatom volt a filmben” – nosztalgiázott Medveczky.

A viccesen fülledt vígjátékot hét millió ember látta akkoriban, Medveczky emblematikus meztelen jelenete pedig gyorsan beégett az emberek emlékezetébe.

„Az operatőr, Hildebrand István nagyon ügyelt arra, hogy ízléses legyen a jelenet, hiszen korábban ennyi erotikát még nem láthattak a nézők a hazai vásznakon. István szerelemes lett belém a forgatáson, ez az elképesztő képein és munkáján is észrevehető. Amikor ezt a jelenetet vettük, szó szerint mindenkit kiküldött a műteremből, hogy egy pillanatig se érezzem kellemetlenül magam. Azt mondta: szeretne úgy látni, mintha a hálószobám plafonjáról nézne. Akkoriban még nem volt ilyen fejlett a filmes technológia, ezért fogta magát és egy kötélen, húsz méteres magasságban lógott a műteremből, testére erősített kamerával. Elképesztően elhivatott volt” – mesélte Ilona a Borsnak.

És ezeket olvastad már?