Létrehozva: 2019.07.31.

Függőségéről vallott Pirner Alma, durva, ami a testével történt

A híresség nem tagadja, hogy kisfia születése után nem azt látta a tükörben, amit szeretett volna, ezért drasztikus edzésbe kezdett.

Õszintén vallott arról Pirner Alma, hogy kisfia születése után túlzásba vitte az edzést. A rúdtáncbajnok nem tagadja, hogy sokáig nem azt látta a tükörben, amit korábban, ezért kemény edzésbe kezdett.

Személyi edzőt fogadott és heti négyszer járt le a terembe, hogy újra izmos legyen és el tudja végezni azokat a rúdtánc-gyakorlatokat, amiket korábban játszva megcsinált, a szülés után azonban képtelen volt rá. 

A kitartó sportolásnak köszönhetően ez sikerült is, ám annyira átformálta a testét, hogy az már másoknak is szemet szúrt.

"Egy TV felvételen, amikor éppen rendszeresen forgattam egy nőknek szóló műsorban, rám szóltak, hogy elég lesz már az edzés, mert akkora a karom, vállam, mint egy pasinak.

Ezt később a férjem is megerősítette. Én persze ezt nem láttam a tükörben.

Annyira beleszerettem a nagy súlyos edzésekbe, hogy elfelejtettem, NÕ VAGYOK" - írta az Instagramon Alma, aki végül átértékelte az életét, és úgy döntött, befejezi a gyúrós edzéseket.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Pirner Alma/Absolutely Woman (@almapirner) által megosztott bejegyzés,

"Bizonyítani akartam magamnak, hogy lesz még itt szép izmos, feszes test, meg mindenki másnak is, hogy szülés után is jól lehet kinézni, ha beletesszük az energiát. És persze az edzőmnek is, hogy tudom én nyomni “ahogy a csövön kifér”, mert az igazat megvallva rengeteg sikerélményem volt benne.

Aztán átgondoltam, mit akarok ezzel kompenzálni?

Miért csak ezt csinálom? Miért a férfias energiáimat erősítem a napi szintű edzésekkel?"

Alma végül megtalálta önmagát, mára jobb formába került, mint a szülés előtt, és nők százainak segít abban, hogy kiteljesedhessenek és visszanyerjék az alakjukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kvíz: ön tudja, hogy írják ezeknek a hírességeknek a nevét?

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó