Létrehozva: 2019.02.20.

Függőségéről vallott A Dal versenyzője: elege lett Pápai Jocinak

Az énekes semmiben nem szereti, ha korlátozzák, ezért a függõségekben is csak azt látja: nem engedik az embert szabadon élni.

Fiatalon szokott rá a dohányzásra a 37 éves Pápai Joci, aki tiniként megismerkedett a drogokkal is, ám büszke rá, hogy idejében rájött, küzdenie kell a függőség veszélye ellen.

A Dal versenyzője retteg attól, hogy valaminek a rabjává válhat, mert tudja, hajlamos lehet rá, hiszen hosszú évekig cigarettázott. Ám mostanra már kávét sem iszik, mindent kiiktatott az életéből, amely korlátozhatja. Bevallása szerint a felesége is azzal fogta meg, hogy engedi, hogy szabad legyen.

"A kábítószer nagyon csábító, és akik használják, azoknak közben nagyon jó érzést nyújthat. Azt érzik, hogy jár nekik mindez, ezért válnak a rabjává. Ám nekem ez nem tud újat mutatni, átestem ezen már tiniként, kipróbáltam drogokat" – vallotta be Joci a Blikknek, aki elsősorban partikon használt kábítószerekkel próbálkozott, sosem használt erősebb szereket.

"Volt egy ilyen korszakom, ha lehet ezt annak nevezni, mert nem tartott sokáig. A társaság vitt bele, de hamar abbahagytam. A cigit már nehezebben, fiatalkoromtól dohányoztam, amíg huszonegy esztendős lettem" – vallotta be az énekes, aki szerint meg kellett élnie ezt az időszakot ahhoz, hogy tudja, már nem akarja, hogy bármilyen függőség úrrá legyen rajta.

"Nemrégiben azt vettem észre, hogy egyre jobban kívánom a kávét, már tényező volt a napjaimban, mikor ihatom a következőt. Ez annyira megijesztett, hogy inkább abbahagytam, én nem leszek semminek sem a rabja!" – jelentette ki a sztár, akinek olyan nagy a szabadságvágya, hogy amint korlátozva érzi magát, azonnal ki akar törni.

"Ez nemcsak bizonyos dolgokkal, de emberekkel is így van. A feleségem éppen ezt értette meg, hogy engem nem szabad korlátozni. Õ nagyon ért engem, és tudja, mikor van szükségem arra, hogy hagyjon. Sosem akarna magához kötni, ezért is vagyok mellette" – vallotta be Pápai Joci.

Egy, az édesapjáról szóló dallal versenyez az eurovíziós indulásért Pápai Joci. Az én apám című szerzemény nagyon fontos üzenetet hordoz számára, hiszen arról szól, mennyire sokat köszönhet az édesapjának, Józsefnek.

"Tőle tanultam meg, milyennek kell lennie egy jó apának, és remélem, a fiam egyszer ugyanazt mondja majd rólam, mint én az apámról" - mondta a sztár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg