Létrehozva: 2018.03.01.

Fiatalabb párjától várja harmadik gyermekét a magyar sztár

Szilveszterkor foganhatott a magzat, a mûsorvezetõ és focista párja mérhetetlenül boldog.

Nem sokat lehetett hallani a gyönyörű modellről a válása után, így sokan meglepődtek, amikor kiderült, focista párjával, Laczkó Zsolttal babát várnak. Görög Zita úgy érzi, most, 38 évesen találta meg az igazit, ezért nem is volt kérdés, megtartják-e a babát. A műsorvezető nagyon óvja magánéletét a nyilvánosságtól, most is csak a pici miatt tett kivételt.

„Tudatosan tartottam magam távol a médiától, amióta külön vagyunk a gyermekeim apjától – nyilatkozta Görög Zita a Story magazinnak. – Azóta két olyan kapcsolatom volt, amivel kiálltam a nyilvánosság elé. Közel egy év után kiderültek, nem működőképesek. Zsoltival nem akartunk semmit sem elkapkodni, érzelmileg stabilan akartunk kiállni ország-világ elé.”

A szerelmespár kapcsolata jól indult, minden ment a maga útján, hét hónap után, már Zsolti a családhoz tartozott. A kérdés az volt, Zita gyermekei, a 10 éves Milus és a 9 éves Lotti mit szól majd édesanyjuk választásához.

„Soha nem volt titkom előttük, így azt is tudták, ha randizok – folytatta a műsorvezetőnő. – Lottinak nagyon jók a megérzései, így amikor véletlenül összefutottunk egy kávézóban Zsoltival, felhívta rá a figyelmemet. Tudta, érezte, hogy nem vagyunk közömbösek egymás iránt. Hetekkel később pedig Milus jegyezte meg, hogy: Mami jó látni, hogy boldog vagy.”

Zita fél év együtt járás után mutatta be új párját a gyermekeinek, akik hamar elfogadták választottját. Ez volt a legfontosabb számára, hiszen volt olyan kapcsolata, ahol a férfi teherként gondolt lányára és fiára. Ám Zsolt tökéletesen kezelte a helyzetet. Igaz, az is kérdés volt, hová szerződik majd a sportoló férfi.

„Szerencsére úgy alakult, ahogy nekünk a legjobb – nyilatkozta Zita. – Valószínűleg, újév első napján fogant a baba, de ez csak a visszaszámláláskor derült ki. Volt egy megérzésem, hogy terhes vagyok, akkor kértem meg Zsoltot, hogy vegyen egy terhességi tesztet. Épp a fogát mosta, amikor megmutattam neki az eredményt. Hatalmas volt a boldogság. Eddig két vizsgálaton vagyunk túl, az utóbbin láttuk, ahogy dobog a pici szíve. Zsolti két hétig magával hordta az ultrahang képet. Azóta még jobban figyel rám, nem enged bevásárolni, és emelni a gyerekeket – mesélte sugárzó arccal az anya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde