Létrehozva: 2021.03.22.

Fekete Dávid becsapott egy terhes nőt, aki élő adásban tálalt ki, miután balesetezett

Horváth-Farkas Tímea állítja, az énekes becsapta őt, ezért karambolozott várandósan. Fekete Dávid nem kíván megszólalni az ügyben.

Tovább gyűrűzik a botrány Fekete Dávid autóbiznisz-ügyében! Az énekes néhány hete azzal került reflektorfénybe, hogy a Facebook-oldalán tálalt ki arról, hogy a felesége, egyéves ikerfiainak anyja megcsalta őt.

Később kiderült, a kölcsönös volt, de mindezt addigra már elhomályosította egy újabb döbbenetes hír: egyre többen kezdték megvádolni az autószalont működtető egykori megasztárost azzal, hogy anyagilag megkárosította őket.

Fekete Dávid egyre több károsultja kerül elő

Fotó: TV2A hírek szerint az énekes több százmillió forinttal tartozik különböző ügyfeleknek, akikből fondorlatos módon csalt ki pénzt: kölcsönöket kért, visszalopta a tőle vett autókat és ismét értékesítette azokat, vagy éppen jó állapotúnak tűnő kocsit adott el, ami valójában roncsautó volt.

Ez utóbbi történt Horváth-Farkas Tímeával is, aki még 2018-ban vett autót az énekestől. A nő most a Mokka hétfő reggeli adásában számolt be a kálváriájáról.

„Dávid mondta, hogy mehetek hozzá, megnézhetem az autót, de mivel az nem felelt meg az elvárásaimnak, felajánlotta, hogy külföldről behoz nekem egy másik autót. Mi kiválasztottunk egyet, hétszázezer forint foglalót otthagytunk neki” – mondta el az asszony, akinek akkor az énekes azt állította, hogy a kocsi tökéletes műszaki állapotban van.

Az adásvételi szerződésről azt állította, bekérte a Kormányhivatal, ezért majd postán küldi a nőnek, aki jóhiszeműen belement ebbe. Csakhogy, amikor megérkezett az adásvételi szerződés, kiderült, hogy a nő neve alá lett hamisítva, ráadásul a házas nevét írta oda valaki, pedig akkor még nem is ment férjhez, és a szerződést vissza is dátumozták.

Ráadásul Tímea várandósan balesetezett is az autóval, amiért az énekest teszi felelőssé.

„Dávid tudta, hogy állapotos vagyok. Reggel mentem dolgozni, és nagyon szerencsém volt, mert pont harmincas övezetbe kanyarodtam be. A kanyarban az autó egyszer csak kiírta, hogy ellenőrizzem a féket. A következő pillanatban leblokkolta a kormányt az autó, felszaladtam vele a járdára, és onnantól nem indult el többé a kocsi. Szerencsére nekem és a babának nem esett bajunk. Felhívtam Dávidot, aki minden héten azt ígérte, hogy visszaadja a pénzemet” – árulta el a nő.

Hamarosan kiderült számára, hogy nagyon rossz üzletet kötött.

„A szegedi autószalonban, ahova bevizsgáltatni vittük az autót, kiderült, hogy az autó nem ér semmit. Több részletből volt a kipufogó összehegesztve, a kocsiról pergett le a festék mosás közben, azt mondták a szakemberek, hogy ez az autó korábban totálkárosra volt törve. Lényegében ez a kocsi úgy lett összedobálva, még a csavarok sem voltak a helyén.”

Az asszony számára az okozna megnyugvást, ha Dávid megbűnhődne azért, amiket tett, mert szerinte az énekes emberéleteket tett tönkre. Az énekes az ügyvédje által azt üzente a Mokkának, hogy nem szeretne nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle