Létrehozva: 2019.01.17.

Ezért távozott a Vígszínházból a legendás színész

A 85. születésnapját ünneplõ színész csak évtizedekkel késõbb merte elmondani, hogy összekülönbözött Latinovits Zoltánnal.

A József Attila színház most 85 éves művésze, Láng József 1959 és 1962 között volt a Vígszínház tagja. A társulatban komoly főszerepeket osztott rá Várkonyi Zoltán igazgató. Két évaddal később váratlanul mégis felmondott. Láng eddig titkolta távozásának okát, de a Borsnak most elmesélte.

„A Vígszínházból nem kellett volna eljönnöm, de most már azt hiszem, el lehet mondani, hogy Latinovits Zoltán miatt távoztam. Zseniális színész volt, de nagyon beteg ember. Halálosan féltékeny volt Ruttkai Évára. Nos, nekem az összes szerepemben Ruttkai volt a partnerem, mint például az Egy csepp méz című darabban. Mindegyikben csókolóztunk, szerelmeseket játszot­tunk" – kezdte a visszaemlékezést Láng.

„Latinovits telje­sen őrült volt ettől, odavolt. Amíg engem akart megverni, addig ezzel nem volt semmi probléma, le­dumáltam vele, nem vagyok egy verekedős típus. Elmagyaráztam neki, hogy gondolkodjon egy pillanatra, és ez hatott. Évát viszont megverte. Akkor felmentem Várkonyi Zoltánhoz, hogy kész, ezt én befejeztem. Kérdezte, miért mennél el? Ne hülyéskedj! Úgysem fogsz Latinovits-csal találkozni” – idézte fel a történteket Láng, aki azonban hajthatatlan maradt, és 1962-ben átszerződött a József Attila Színházhoz.

A folyamatos botrányok után Várkonyi Zoltán nehéz és rapszodikus természete miatt elbocsátotta Latinovitsot a színháztól. „Elküldte, nem bírta azt a borzalmas természetét. Hihetetlen botrányokat rendezett. Kezelhetetlen volt” – tette hoz­zá Láng József.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mandiner.hu

Tank miatt állt le a forgalom a Déli pályaudvarnál

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?

HŰHA

Durván lecsapott Harryre és Meghan Markle-re egykori alkalmazottjuk: „Mintha tinédzserekkel dolgoztam volna!”