Létrehozva: 2018.08.28.

Ezért jutott válságba a Pintér Tibor kapcsolata...

A színész a társulatáért él-hal, ráadásul még mindig gyengéi a csinos nõk, amit húsz évvel fiatalabb párja nehezen tolerál.

Már nem is olyan idillikus Pintér Tibor és 24 évvel fiatalabb szerelmének kapcsolata, mint ahogy azt a nagyközönség eleinte hihette.

A Nemzeti Lovas Színház vezetője és ifjú kedvese ugyanis mostanában több dologban sem értenek egyet.

A fiatal Friderika nemrégiben költözött össze a színésszel, aki azonban túlságosan is a hivatásának él, ami a lánynak egyáltalán nem tetszik.

Ahogy az sem, hogy Tenya rendszeresen udvarol a többi nőnek, miközben Friderika hiába próbál beilleszkedni a színházi világba, nem találják a neki való feladatot.

"Lakva ismerszik meg az ember. Én a társulatért élek-halok a hétköznapokban, ráadásul Fridinek szokatlan lehet a művészlét, nehezen illeszkedik be a csapatba.

Ebben nem ő a hibás, egyszerűen mindenkinek megvan a feladata, és Fridi még nem találta meg az övét.

Segít, ahol tud, ám be kell vallanom, sokszor én magam veszem ki a kezéből a munkát, mert szeretem, ha minden úgy van elvégezve, ahogy szerintem a legjobb. Édesapám azt tanította, legyek kedves a hölgyekkel, és én ehhez tartom magam. Ám lehet, hogy neki nem kellemes látni, ahogy a csinos lányokkal viselkedem, avagy ők velem, ezért érezheti magát kényelmetlenül" – ismerte el a Blikknek színész, akit mostanában teljesen lefoglal a munka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria