Létrehozva: 2021.03.16.

Ez a pillanat is eljött: így ért véget Baukó Éva és Alekosz háborúja

Bár a békepipát egyelőre nem szívták el, végre lecsillapodtak a kedélyek.

Hétfő délután végre véget ért a lassan egy hónapja folyó háború Baukó Éva és Alekosz között.

Alekosz napokon át harcolt az igazáért Baukó Évával (Fotó: Facebook)

Mint ismeretes, az egykori jó barátok azért „estek egymásnak” a virtuális térben, mert Baukó Éva azzal állt elő a Facebookon, hogy Alekosz nem kevesebb mint 150 ezer forinttal tartozik neki és köddé vált, nem lehet elérni.

Alekosz erre a Ripost-nak azt mondta, hogy beperli Évát, a tartozás tényét azonban elismerte. Igaz, szerinte abban állapodtak meg, hogy március 15-ig kell visszaadnia a szóban forgó összeget.

Fotó: Baukó Éva

Itt még nem ért véget a történet, Baukó Éva ugyanis közölte, hogy ő is perre megy, valamint kitálalt arról is, hogy Alekosz több ízben is szexuális tartalmú üzenetekkel zaklatta őt.

Hétfőn viszont Alekosz rendezte a tartozását, így a celebháború hivatalosan is véget ért. Az érintett felek nem is nagyon akarták kommentelni a történteket.

„Alekosz rendezte a tartozását, a továbbiakban én nem szeretnék foglalkozni a témával. Lezártnak tekintem” – jelentette ki határozottan Éva, Alekosz pedig csak ennyit mondott: „Ennek a sztorinak vége.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle