Létrehozva: 2020.01.25.

Meglepő módon ünnepeli a születésnapját Esztergályos Cecília

A Família Kft. egykori sztárja 77 éves lesz vasárnap, ám esze ágában sincs pihenni és nyugdíjasként élni.

Vasárnap ünnepli a 77. születésnapját Esztergályos Cecília, aki ennyi idősen is ereje teljében van. A színésznőnek esze ágában sincs pihenni, sőt, eldöntötte, hogy élete végéig a színpadon marad.

Forrás:Ripost/Fotó: Markovics Gábor

„Számomra ez csupán szórakozás, amit életem végéig szeretnék élvezni függetlenül attól, hogy hány éves vagyok. Nem szoktam számot vetni, ugyanis a múlttal nem érdemes foglalkozni. Ha innen nézzük, napos, ha onnan nézzük, borús, de végtére is az enyém. Ami történt, megtörtént, úgyhogy engem inkább a jövőm érdekel. Csak arra koncentrálok. Majd 104 évesen, a túlvilágon számot vetek, de addig örülök, hogy erőm teljében vagyok, rendben van az egészségem és béke van a szívemben. Persze ez csupán a jelenlegi állapot, hisz ki tudja, mit hoz a holnap” – mondta el a Borsnak a színésznő.

Cecília a születésnapján is a hivatásának él, vasárnap két darabban is láthatja őt a közönség.

„A Körúti Színházban délután a Butaságom történetével állok színpadra, majd este az Újszínházban a Zserbótangóban leszek látható” – fogalmazott a Família Kft. egykori sztárja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”