Létrehozva: 2017.04.15.

Erős fájdalomcsillapítókat kap Cserhalmi György

A Nemzet Színésze súlyos térdmûtéten esett át, a Ripostnak azonban megszólalt.

Az elmúlt időszakban súlyos térdműtétesen esett át Cserhalmi György. Váratlanul, a beavatkozás után egy komoly gerincprobléma is súlyosbította az állapotát.

Az orvosok az azonnali műtét mellett döntöttek. Erről adott ki közleményt a hivatalos Facebook-oldalán a Vörösmarty Színház. A %RIPOST%-nak sikerült utolérnie a színészt, aki elmondta, a beavatkozás jól sikerült, jobban is érzi magát. De tudja, a teljes felépüléshez még hosszú hetek kellenek.

„Szerdán reggel a debreceni Kenézy Gyula kórház idegsebészeti osztályán műtöttek."

Gerinccsatorna szűkületem volt.

Korábban már operáltak ugyanezzel a problémával, de most a térdműtétem után újra kialakult” – mondta meggyötört hangon a Nemzet Színésze, aki a beavatkozás után erős fájdalomcsillapítókat is kap.

„Nagyon kemény. Az orvosok többféle módon próbálják enyhíteni a fájdalmakat. Kapok izomlazítót és gyulladáscsökkentőt is” – mondta Cserhalmi, aki egyelőre még nem tudja, mikor hagyhatja el a kórházat.

„Még az is lehet, hogy egészen a jövő hét végig bent kell maradnom.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár