Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.04.

Embertelenül bántak a rendőrségen Steiner Kristóffal!

A tévés mûsorvezetõt egy bankban fogták el a rendõrök, bántalmazással gyanúsítják, holott van alibije.

Négy órán át börtönben volt Steiner Kristóf, miután egy izraeli nő azzal gyanúsította meg őt, hogy napokkal ezelőtt megtámadta. Kristóf épp egy tel-avivi bankban tartózkodott, amikor két rendőr közölte vele, hogy letartóztatják.

A bloggert egy hat fős fogdába szállították, és bár harminc percenként közölték vele, hogy kihallgatják, erre csak négy óra elteltével került sor.

"Az a szerencse, hogy a párom, Nimrod velem volt a bankban, így ő tudott értesíteni egy ügyvédet, bár azt sokáig ő sem tudta, hogy pontosan miért is van erre szükség. Aztán kiderült, hogy egy asszony, akit soha életemben nem láttam, azzal gyanúsít, hogy néhány nappal ezelőtt megtámadtam őt a bank parkolójában" - tárta fel az ügy részleteit a %RIPOST%-nak Kristóf. 

A java azonban csak ezután következett, a rendőrségen ugyanis Kristófnak embertelen bánásmódban volt része.

Több jogszerűtlenség is történt.

Az őrsön alig beszélt valaki angolul, márpedig nekem jogom van érteni azt, hogy mit írok alá és mivel vádolnak.

Ügyvédet sem hívhattam, hanem a rendőrök  telefonáltak a páromnak és kérték el egy jogi képviselő számát.

Én viszont nem is beszélhettem az ügyvéddel, így azt sem tudtam, mi a neve!"

A négyórás procedúra során Kristófnak igazolnia kellett az alibijét, ám az ügy még itt nem ért véget, sőt hetekig, akár hónapokig is elhúzódhat. 

"Két lehetőség adódik: a nő vagy mentálisan beteg, vagy pedig valóban megtámadta valaki, és bennem vélte felismerni a támadóját. Amikor azonban bebizonyosodik az ártatlanságom, én jövök. Nem szabad hagynunk, hogy ártatlan emberekkel ezt megtegyék.

Láttam, milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak azok a cellatársaim, akik nem rendelkeznek biztos családi és anyagi háttérrel.

Ezért azt üzenném, hogy mielőtt az emberek ítélkeznének olyanok felett, akiket az igazságszolgáltatás elítélt, gondolkozzanak el azon, hogy akár az ő ártatlan gyermekük is kerülhet ilyen helyzetbe, a világ ugyanis sajnos így működik" - fogalmazott Kristóf.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz