Létrehozva: 2017.02.14.

Eltűnt Rékasi Károly őrült zaklatója!

A zavart elméjû nõ éveken keresztül vadászott híres színészekre.

Szőrén-szálán eltűnt Rékasi Károly mentális problémákkal küzdő zaklatója. Jóllehet, a színész számára ez megnyugvásra adhatna okot, de a nő ellen épp bírósági eljárás folyik, mivel Rékasi mellett egy másik színészt, Peller Károlyt sem hagyta békén.

A különös nő két éve többször megjelent Peller házánál, ahol a szomszédoknak a színész feleségének adta ki magát, sőt, egyszer a kertben bukkantak rá. De ha mindez nem volna elég, volt, hogy Peller munkahelyét is feljelentette, mert szerinte a férfit halálra dolgoztatták.

"Egyik éjjel viszonylag későn értem haza. Teljes nyugalommal nyitottam a kaput, beléptem, és valaki rám köszönt. Ott állt a sötétben a kertemben. Minden átfutott a fejemen, megijedtem, amikor megszólalt, az életem lepörgött, aztán közölte, hogy ő az. (...) Jelenleg még zajlik a per, de nagyon nehezen haladunk, mert nem jött el a tárgyalásokra" - mondta el a Blikknek Peller Károly, akinek kellemetlen, hogy potyára kell bíróságra járnia.

A Blikk jogi szakértője, dr. Kamarás Péter a lapnak elmondta, hogy hasonló esetben rendőri elővezetéssel, mi több, elfogatóparanccsal citálhatják bíróság elé a vádlottat, aki akár kétéves szabadságvesztést kaphat a zaklatásért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

HŰHA

Olasz csődörre vágyik Nagy Ő Virág, azt is megmutatta milyen jó dolga lenne

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője