Létrehozva: 2018.08.29.

Elképesztő formában két hónappal a szülés után a magyar sztáranyuka

A magyar énekesnõ úgy döntött, hogy nem lustálkodik, máris elkezdett futni járni.

Nagy Adri mindössze két hónapja szülte meg kisfiát, de elérkezettnek látta az időt arra, hogy újra formába kerüljön, ezért babakocsiba rakta kisfiát és elindult vele futni.

"A futás lassan már 7 éve része az életemnek. 6 éve futottam le az első félmaratonomat és ezt évente egyszer megismételtem. Az elmúlt 12 hónapban hanyagoltam ezt a fajta mozgásformát, mivel nem esett jól, de most úgy éreztem újra készen állok egy kisebb távra. Majdnem 3 kilométert bírtam is. De nem is a félmaraton volt most a cél, csak egy kis mozgás.Most ennyi ment, majd holnap lesz ez 3 km is" – írta közösségi oldalán Nagy Adri, aki a mellékelt fotó szerint 2,78 km-t futott le fél óra alatt, miközben alvó kisfiát irányította maga előtt.

 

nagyadrimusic (@nagyadrimusic) által megosztott bejegyzés,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg