Létrehozva: 2016.06.11.

Elítélték az RTL Klub egykori sztárját!

Felfüggesztett börtönt kapott drog­ügyé­ben VV Aurelio. Ám õ hálás az életnek, és ezentúl a drog ellen kampányol majd.

Ítélet született VV Aurelio drogügyében, a Bors információi szerint pedig né­hány napon belül jogerőssé is válhat az ítélet, amelyben a bíróság helyt adott az ügyészség indítványának. Mivel Aurelio mindvégig együttműködött a hatóságokkal, beismerte tettét, így – feltehetően ennek köszönhetően is – felfüggesztett börtönt kértek rá, tárgyalás mellőzésével.

A Bors a Kecskeméti Törvényszék el­nökétől megtudta, a Bajai Járásbíróság május 27-én hozott határozatot az ügyben. Gillyné dr. Malkócs Angéla későbbre ígért részleteket, de azt elárulta:

felfüggesztett börtönbüntetéssel zárult az ügy.

Aurelio a lap megkeresésére már részletekkel is szolgált.

Egy év két hónapot kaptam, két évre felfüggesztve

– mondta megkönnyebbülten az RTL Klub egykori sztárja, aki most azt tervezi, hogy a drog ellen fog kampányolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"