Létrehozva: 2018.11.21.

Éleződik a cicaharc, kiosztotta a TV2 műsorvezetőjét Kovács Patrícia

Izgalmas titkok derülnek ki a harmadik NõComment adásában!

A Spektrum Home-on szerda este adásba kerülő NőComment harmadik adásában is izgalmas kérdéseket járnak körbe a meghívottak Ábel Anita vezetésével, ám ezúttal régi sérelmek is felszínre kerülnek műsorban. Kovács Patrícia nagy állatvédő hírében áll, így az egyik téma éppen kapóra jött neki, hogy elmesélje, mi okozta a csúnya ellentétet Orosz Barbara és közte.

"Volt egyszer egy műsor, aminek én voltam a háziasszonya, és ott jött egy celeb, akiről azt kell tudni, hogy egy magas, vörös rövid hajú hölgy volt. Talpig kiegészítésben a stúdióban, csincsillákkal a nyakában jelent meg.

Megkérdeztem tőle, hogy fázik-e, vagy hogy egyáltalán miért van rajta, erre azt mondta, hogy neki ez jár.

Itt mondtam Barbarának, hogy akkor inkább ne beszélgessünk, mert ezen az alapon nem tudunk kommunikálni egymással, hogy valami jár. Szerintem semmi sem jár" - mesélte Kovács Patrícia.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria