Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.12.

Élete legnehezebb nyara vár Zimány Lindára!

A modellbõl lett ügyvéd kemény idõszakon van túl, és bár néhány napot pihenhetett, dolgos nyár vár rá.

Sikeres félévet tudhat maga mögött Zimány Linda, aki a napokban számot adott a tudásáról. A modellből lett jogász jó eredménnyel zárta az ügyvédbojtári iskola első félévét, de csak egy hajszálon múlt a sikere.

„Szerencsém volt, mert úgy terveztem, hogy csak a vizsga előtti napon nézem át az anyagot, azonban végül rájöttem, hogy ennél azért többet kell készülni rá. Nehezebb volt, mint amire számítottam, de az egyetemi vizsgáimhoz képest gyerekjátéknak tűnt” – árulta el a %RIPOST%-nak mosolyogva dr. Zimány Linda.

A sikeres vizsga azonban nem jelenti azt, hogy Linda számára elkezdődött a nyár, hiszen a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem jut ideje a pihenésre. Ügyvédbojtárként ez az első nyara, ami szinte kizárólag a munkáról szól majd.

Linda nem bánkódik, mert szereti a hivatását, de nem tagadja, szokatlan számára az új helyzet.  

„A napokban jöttem haza Amerikából, ahol tíz napot pihentem, és ezzel nyaralás szempontjából véget is ért számomra az idei szezon. Ez az első évem ügyvédjelöltként, ezért most apait-anyait beleadok, hogy a maximumot nyújthassam.

Nyaralásról szó sem lehet, de nem bánom: imádom a munkámat, minden nap tartogat valami újdonságot!

Munkaügyben egyébként lehetséges, hogy utazom majd külföldre, de akkor a konferencia termen kívül nem nagyon jutok majd” – mondta Linda.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz