Létrehozva: 2016.08.08.

Egyenesbe jött Oszter Sándor élete, várja a közmunkát

A színésznek rengeteg fellépése van, adósságait is sikerült rendeznie.

Oszter Sándor nem fogja bánni, ha közmunkára kell mennie. A színészt első fokon 140 óra közmunkára ítélték, miután 2014 februárjában állítólag ittas állapotban nekiment egy bevásárlóközpont oszlopának.

A Lokálnak most azt nyilatkozta, hogyha másodfokon is így dönt a bíróság, nem lesz ellenvetése az ítélet ellen. 

"Mint a legtöbb ember, én is szeretem a jó magyar borokat, de ismerem a mértéket. Nem iszom, ha vezetek vagy ha fellépésem van.

Ha kell, elfogadom majd a büntetésemet, bár sosem fogom megérteni, de erre már csak legyintek. Azt gondolom, hogy a közmunka nem lehet túl nehéz, szerintem ebben az esetben még szórakoztató is.

Oszter Sándor ráadásul az adósságait is rendezte, méghozzá úgy, hogy erdőit és szántóit garanciaként ajánlotta fel a banknak. Így tehát már az Oszter-villa sem eladó, habár feleségével jelenleg nem sok időt töltenek ott együtt.

"Donatella nyáron inkább a balatoni nyaralónkat részesíti előnyben, én pedig itt, a nógrádi dombok között tudok kikapcsolódni és szöveget tanulni, de a hétvégék a családé. Szoktam figyelni azokat a párokat, akik éjjel-nappal egymás nyakán lógnak. Sosincs annak jó vége. Mi mindig megadtuk egymásnak azt a szabadságot, amire a másiknak szüksége volt" - nyilatkozta a színész.

Hozzátette, eszük ágában sincs elválni, hiszen attól, hogy nem egy fedél alatt alszanak, remekül megvannak. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?