Létrehozva: 2018.01.09.

Egy döntésen múlt, ötmilliót veszítettek a TV2 stúdiójában

Még mindig a hétfõi adás hatása alatt van Csikós Edina, aki barátnõjével játszott a TV2 mûsorában.

A két vidám hölgy élvezte a felhajtást, hogy gyönyörű frizurát és sminket készítettek nekik a szereplésre. Már az elején tudták, hogy Edó lesz az, aki felmegy a Piramisba, ahol ő semmiről nem tud majd vagyis arról, hogy mennyi pénzt gyűjt össze a barátnője, Dorottya.

Hamar jött a feketeleves. A Piramis által felajánlott összeg 5 millió 340 ezer forint volt, de Edó végül rosszul döntött, így elbukták a milliókat.

„Az első pár másodperc, amíg fölfogtam, hogy miattam nem nyertünk, szörnyű volt. Mindketten Szolnokon lakunk, a kocsiban nem győztem hazafelé bocsánatot kérni a barátnőmről” – mondta a %RIPOST%-nak Edó. „Õ persze azt mondta, nem haragszik, de ha újra ott lennénk, akkor lehet felelősségteljesebben döntök, mert nem csak én buktam, hanem ő is. Most már persze csak nevetünk rajta, és úgy vagyunk vele, hogy hatalmas élmény volt Stohl Andrissal játszani, ezt az élményt már senki nem veheti el tőlünk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”