Létrehozva: 2019.08.06.

Durván beszóltak Ábel Anitának: kislánya miatt kritizálták

A mûsorvezetõt azért kérték számon, mert befestette Luca haját.

Csúnyán beszóltak Ábel Anitának, miután megmutatta követőinek, hogy beszínezte lánya, Luca haját. A műsorvezető szerint fontos, hogy leszámoljanak az emberek az előítéletekkel, azonban voltak olyan édesanyák, akik egyáltalán nem értettek egyet vele.

"Hallom áll a bál Amerikában, mert Jessica Simpson befestette a lánya haját színesre, majd Pink is csatlakozott.

Épp ideje leszámolni az előítélettel, és azzal, hogy mindenki kritizál mindenkit...

Mi pirosban nyomjuk, mert hát a nyári szünet arra való, hogy szabadok legyünk és kipróbáljuk mindent" - fogalmazott Anita, akivel sok édesanya egyetértett, azonban voltak olyanok is, akik felháborodtak inkább.

"Először csak hajfestéket kér, majd egy szál cigit, és utána már nem kér semmit mert, mert azt csinál amit akar...  Annyi fiúval fekszik le, amennyivel akar, mert anyuka megengedte, sőt inspirálta is. Mert ez egy trendi dolog, és ma már más a világ mint régebben. Hát nagyon sajnálom ezeket a fiatal lánykákat, hogy ilyen felvilágosult, jó fej szüleik vannak, aztán majd csodálkozik anyuka, ha kisiklik a lánya élete, mert volt kiről vegyen példát- fakadt ki az egyik kommentelő, amit Anita azonnal kikért magának, és ugyanúgy kiáll a véleménye mellett.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

(@abel.anita) által megosztott bejegyzés,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg