Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.10.

Durva, saját lova törte össze a magyar sztár arcát, műteni kell

Hetekig nem tér vissza a színpadra a súlyos balesetet szenvedett Sasvári Sándor.

A népszerű színész ötven éve lovagol, mai napig aktívan versenyez is. Lovardájukban hét saját lova van, és éppen az egyiket trenírozta, amikor megtörtént a baj.

Sasvári Sándor éppen saját tenyésztésű csikóját futószárazta, amikor az nekiment. A művész szerint a hátas még nem tudja, ki a főnök.

Egy saját tenyésztésű csikómat idomítottam, ami nem is volt olyan könnyű feladat – nyilatkozta a Blikknek Sasi. - Mint kiderült, a 3,5 éves csődör olyan egóval rendelkezik, amelyen nehéz úrrá lenni még egy rutinos lovasnak is. Addig-addig fitogtatta az erejét, míg nem győzött, nekem jött, komoly arcsérülést okozva.”

Még az a szerencse, hogy a Madách Színház művésze nem vesztette el az eszméletét, és akik ott voltak a helyszínen, azonnal hívták a mentőket. Először egy pesti kórházba szállították a színészt, ahol az alapos kivizsgálás arccsonttörést állapított meg, majd, miután stabilizálták az állapotát, átszállították egy budai kórház szájsebészeti osztályára. De még egy műtét is vár Sasvárira.

„Ha minden jól megy és az állapotom lehetővé teszi, csütörtökön műtenek mondta a színész. – Remélem, a gyógyulásom gyors lesz, és minél hamarabb újra színpadra léphetek – tette hozzá kicsit szomorúan, hiszen nem ilyen évkezdetre számított, különösen, hogy egy igen sikeres és mozgalmas esztendőt zárt pár napja.”

A színész még hozzátette, eddig mindössze két komoly lovas balesete volt, de ez nem veszi el a kedvét. Alig várja, hogy újra lóra ülhessen, és újra színpadra álljon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz