Létrehozva: 2018.10.26.

Drasztikus döntés, komoly orvosi beavatkozásra készül a TV2 sztárja

A fiatal szépség 26 évvel idõsebb férje mellett döbbent rá arra, hogy koránt sem elégedett a jelenlegi külsejével, ezért kés alá fekszik.

Végleges döntést hozott Koholák Alexandra: a Csak show és más semmi befejezése után kiveteti a mellimplantátumait. 

A 27 éves szépség kilenc évvel ezelőtt műttette meg a kebleit, mert túl picinek találta azokat. Alexa most már egészen másként gondolkodik: nemrégiben férjhez ment a nála 26 évvel idősebb spirituális vezetőjéhez, aki rádöbbentette arra, hogy ideje elkezdenie szeretni önmagát. 

"Ma már egészen másképp gondolkodom a világról és magamról is. Fiatalon mindent elkövettem azért, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Hánytattam magam, hogy vékony legyek, és a mellemet is megnagyobbíttattam. A külvilágnak éltem, a saját szépségem mások szemében igyekeztem felfedezni ahelyett, hogy azt belülről vizsgáltam volna.  A változást a férjem, Balázs hozta meg az életembe. Õ egy spirituális ember, egy tisztánlátó, aki azt választotta feladatául, hogy másoknak segítsen" - mondta el a Borsnak Alexa, akinek célja, hogy a jövőben más embereknek is segítsen megtalálni a helyes utat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó