Létrehozva: 2018.08.24.

Döntött a magyar énekes: Bármikor jöhet a baba

A Fiesta énekese nyolc éve van együtt kedvesével. Így nem meglepõ, hogy Csordás Tibi elérkezettnek látta az idõt a gyermekvállalásra. A babaprojekt már csak azért is fontos számára, mert nem szeretne túl idõs apuka lenni.

Negyvenhét évesen végre elérkezettnek látta az időt Csordás Tibor arra, hogy apává váljon.

A népszerű énekes két és fél éve, romantikus módon, egy homokos tengerparton kelt egybe kedvesével, Csillával. Tibi szerencsés helyzetben van, mert feleségével nem csak a magánéletben, de a munkában is teljes közöttük az összhang.

"Csillát egy olyan életszakaszomban ismertem meg, amikor egyáltalán nem vágytam párkapcsolatra. Egy baráti társaságban ismerkedtünk meg, a viszonyunk csak egy kalandnak indult, ám az idő múlásával egyre többet beszélgettünk, és észrevétlenül kialakultak az érzelmeink egymás iránt. Õ az első olyan nő az életemben, akivel mindenről, de tényleg mindenről el tudok beszélgetni" - mondta el a %RIPOST%-nak az énekes.

"Bár neki van saját munkahelye, egy ideje együtt is dolgozunk. Õ felügyeli a koncertjeim körüli ügyeket. Zenészkörökben van egy mondás, miszerint egy előadóművésznek feleséget vagy barátnőt sosem szabad elvinni a koncertjeire. Nálunk ez nem így van! Mi vagyunk az üdítő kivétel, Csilla ugyanis egyáltalán nem féltékeny, a rajongó lányok közeledését pedig humorral kezeli. Pontosan tudja, hogy ez a hivatásom, amivel a rajongók jelenléte együtt jár, és ezt ő tiszteletben tartja."

A részleteket elolvashatod a pénteki %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár