Létrehozva: 2019.11.26.

Döbbenetes híreket kapott Bíró Ica, újabb megpróbáltatáson esett át

A magyar sztárt korábban kilakoltatták, de most kiderült, hogy nem is abból a lakásból, ahonnan kellett volna.

Gigantikus hibát követtek el Bíró Ica kilakoltatásakor. Fél éve óriási port kavart a Metál Lady ügye, amikor kénytelen volt elhagyni két ingatlanát is.

Fotó: Markovics Gábor

Ica végül a korábban két lakásból kialakított stúdiójának egyik felébe költözött be, a másikat lefoglalták a végrehajtók, mert két éve árverésen értékesítették. Bíró sokat dolgozott a barátaival, hogy az addig raktárként használt ingatlant élhetővé tegye. Május óta kialakította a fürdőszobát, konyhát, helyrehozatta a fűtést is. Most kiderült, ebből is mennie kellene, mert óriási hibát követtek el: összecserélték a lakásokat, így nem is a sajátjában lakik.

„Végre nagyjából berendezkedtem, amikor jött a hír, hogy az eddig elveszettnek hitt szomszédos lakásba kéne átköltöznöm, mert összecserélték” – erősítette meg az elképesztő fordulatot a Blikknek Bíró Ica, akit május elején egy napon belül két ingatlanából lakoltattak ki.

„Rendőrök segédletével először a Trencséni utcai otthonomból történt meg a kilakoltatásom, rögtön utána a Krisztina körúton tettek ki” – idézte fel a történteket Ica, aki mostanra már nagyjából feldolgozta a megpróbáltatásait, de mégsem nyugodhat meg. Hetekkel ezelőtt ugyanis meglepő levelet kapott: az egykori stúdiót alkotó két szomszédos ingatlan helyrajzi számát összekeverték. Abból rakták ki, amiből nem lehetett volna, mert az övé, és abban él most, amit árverésen megvett egy cég, ám a hibás kilakoltatás miatt nem adták birtokba a vevőnek.

„A végrehajtónak kellett volna helyrajzi szám alapján pontosan tudni, hogy melyik lakásból lakoltat ki, de ezek szerint ezt sem végezték precízen. Mivel a két ingatlanból történt kilakoltatás egy ügyszámon van, így az egész eljárás nem zárult le. A Fővárosi Törvényszéken van az ügy” – mondta a Metál Lady, akinek komoly anyagi veszteséget is okozott ez a csere.

Bíró Ica több pert is indított, hogy a házát és a lakását megóvja. Mint ismert, svájcifrank-alapú kölcsönt vett fel. Amikor a törlesztőrészletek háromszorosukra nőttek, már nem tudta kitermelni ezt a pénzt, így vesztette el az ingatlanait.

„Hihetetlen az is, hogy a házam árverési vevője milliókat akar tőlem visszamenőleg használati díjként, mivel szerinte nem költöztem ki a számára kedvezőbb időben, tavaly. Pedig a hivatalos végzésben csak 2019. május 3-án reggel 9-re rendelte el a bíróság a kilakoltatásomat, aminek a jogosságát a mai napig vitatom. Nevemben tett jogosulatlan nyilatkozat, tisztázatlan elszámolások és egyéb hibák miatt bűncselekmény gyanújával a rendőrség is nyomoz. Jogorvoslatért, ha kell, az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmegyek” – állítja Ica.

Az egykori sztármodell nincs elkeseredve, annyi megpróbáltatáson ment keresztül, hogy azok túlélővé edzették.

„A párkapcsolataimban és az üzleti életben is megtapasztaltam, hogy a teljes lenullázás után is van élet. Köszönöm azoknak a barátaimnak, akik most a nehéz helyzetemben is segítenek. Most már az újrakezdésről is tudok előadásokat tartani” – mondta a Blikknek Ica.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria