Létrehozva: 2017.03.06.

Döbbenet! Így ért volna véget a Micsoda nő! eredetileg!

Nem mindenki élte volna túl az eredeti forgatókönyvet.

Szinte napra pontosan huszonhét évvel ezelőtt mutatták be Amerikában, mára már kultuszfilmként emlegetik. 

A Micsoda nő!, azaz Pretty Woman Magyarországon is rendszeresen képernyőre kerül, nem is véletlenül. A rajongók ugyanis képesek számtalanszor újra nézni, a dialógusokat a többség pedig kívülről fújja.

Azt azonban csak kevesen tudják, hogy az eredeti forgatókönyv nem tartogatott happy endet a film végére. Sőt, óriási viták és harcok folytak arról, hogy elkészülhessen a mozi.

Az amerikai filmmogul, Jeffrey Katzenberg egy interjúban most azt is elárulta, eredendően ezt a filmet fiatalkorúak meg sem nézhették volna. 

Nagyon nehéz volt meggyőzni a Walt Disney vezetőit, hogy vegyék meg ezt a forgatókönyvet és dolgozzák át egy tündérmesévé. Egyszerűen nem tudták elképzelni. És, ha jól emlékszem, az eredeti "könyv" szerint a prostituált meghalt túladagolás következtében

- emlékezett Jeffrey, aki azt is elárulta, a film eredeti címe az lett volna, "3000".

A Julia Roberts által eljátszott örömlány, Vivian ugyanis ennyi pénzért ment el Richard Gere-rel, azaz Edward Lewis-zal.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg