Létrehozva: 2019.09.30.

DNS-teszt bizonyítja, ő Flipper Öcsi eltitkolt fia

Hácz Tamás a könnyeivel küzdött, mikor kiderült az igazság.

Hácz Tamás négy éve tudta meg édesanyjától, hogy a 11 éve elhunyt rocklegenda, Flipper Öcsi egyetlen gyermeke. A fiú egy DNS-tesztet is elvégeztetett, hogy megbizonyosodjon a genetikai kötelékről.

„Édesapám családja befogadott, mindenki szeret, ezért is vállaltam a tesztet. Évekig nem álltam rá készen lelkileg, de egy ideje már vágytam rá, hogy kiderüljön, ki is vagyok valójában. Most már mindannyian tudjuk, én vagyok Flipper Öcsi fia!” – mondta a Blikknek Tamás, akit végtelenül elszomorít, hogy édesapjával már nem találkozhatott.

„Nagyon jó lett volna, ha találkozhatok az édesapámmal, de a sors nem így akarta. Legalább a nagynénémet és az unokabátyámat, István bácsit ismerhetem. Hálás vagyok, hogy 82 évesen eljött a vizsgálatra, az ő mintája kellett az eredményhez. A nagyit már egy ideje Kati mamának szólítom, igyekszem bepótolni vele a közös életünkből kimaradt két évtizedet” – árulta el Tamás, akit Marót Vikihez is különleges kapcsolat fűzi. Az énekesnő elárulta, titkon mindig sejtette, hogy a fiú az unokaöccse.

„Nem lepődtem meg, éreztem, hogy Tomi az unokaöcsém, nagyon örülök az eredménynek” – mondta Viki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg