Létrehozva: 2018.09.29.

Dévényi Tibor a műtét után munkaterápiával gyógyult

Komoly mûtéten esett át Dévényi Tibor, de a 71 éves mûsorvezetõ szerencsére ismét kitûnõ formában van. Mint mondja, az õ korában már sok a nyûgje az embernek, de a felépülési idõszakban is arra készült, hogy lemezlovasként, mûsorvezetõként újra szórakoztathassa a közönséget. Nos, már nem kell sokat várni: október 6-tól újra indul a Három kívánság a Retro Rádióban.

Ahhoz képest, hogy az idei év nem indult túl jól Dévényi Tibor számára, mostanra minden rendbe jött körülötte.

„Néhány hónappal ezelőtt kificamodott a lábam és kalapácsujjam lett, amit meg kellett operálni. Nagyon nehezen gyógyultam fel ebből, de erre az orvos előre felkészített, hiszen nem vagyok már harmincéves, nem regenerálódok olyan gyorsan. Mindenesetre most fél évig még biztosan nem veszek részt lambada versenyeken” - mondta nevetve a %Ripost%-nak a lemezlovas.

„El kell fogadnom, hogy ebben a korban már mindig van valami nyűgje az embernek, de szerencsére még mindig nagyon sokat dolgozom. Az előadóművészet számomra nem munka, hiszen a szórakozásom egybeesik a munkámmal, ami nagyon jó dolog. Ameddig ezt csinálhatom, addig érezhetem magam fiatalnak és egészségesnek! Ha ezt abbahagynám, akkor fél éven belül a Lehel piacon kötnék ki, azt pedig nem akarom. Ameddig igény van rám, és üvöltik a tömegben, hogy Tibi bácsi, addig van értelme ezt csinálnom. Remélem, ez még sokáig így lesz” – fogalmazott Dévényi, aki annak is örül, hogy újra elindul az ikonikus műsora.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár