Létrehozva: 2021.07.27.

Damu Roland: Visszaszerzem a lányom, ezt véssétek az alkoholista fejetekbe

Több mint kétmillió forint tartásdíjjal tartozik a színész, aki sógornőjének küldte a címben szereplő, nem túl kedves üzenetet.

Damu Roland négy éve rá sem néz a lányára, nyolc hónapos korában látta utoljára.

Fotó: Facebook

A kis Maja még csak ötéves, az édesanyjának a testvére neveli. Napról napra élnek. Az asszony végül tavaly januárban jelentette fel a színészt gyerektartás elmulasztása miatt. A Tények stábjának azt mondta, a pénz Maját illeti, így mindent megtesznek azért, hogy meg is kapja a kislány. Hiszen maga Damu ígérte meg, hogy gondoskodik a lányáról, amiből aztán nem lett semmi.

Egyébként a közeli ismerősei sem tudják, mi lehet Rolanddal, aki nemrég olasz élelmiszereket árult a neten budapesti kiszállítással.

A TV2 riporterének Damu Roland feleségének nővére nyilatkozott. Katalin megdöbbentő dolgokról beszélt. A sógornő szinte megállás nélkül sorolta, miket művel a színész a húgával és édesanyjával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg