Létrehozva: 2021.05.15.

Kitálalt Curtis testvéréről az ismerős: Tudtam, hogy képes erőszakos lenni

Sz. Lajost és L. Istvánt azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben meggyilkolták és elásták Katzenbach Imrét. Most egy magánnyomozó is megszólalt az ügyben.

Szerző ripost

Erőszakosnak, de nem gyilkosnak ismerték Curtis testvérét. Sz. Lajos jelenleg letartóztatásban várja, hogy a sorsa jobbra forduljon. Nem csekélységgel gyanúsítják: a rendőrök szerint ő és társa, H. Attila ölték meg H. László megbízásából 2009-ben az egykori focistát, Katzenbach Imrét.

Katzenbach holttestét tavaly decemberben találták meg elásva, a szakértők szerint a fejére mért ütés végzett vele.

Nagy bajban van Curtis testvére
Fotó: Bors

Most Sz. Lajos egyik ismerőse beszélt arról, milyen embernek ismerte meg a rapper testvérét.

„Tudtam, hogy képes nagyon erőszakos lenni, de hogy megöl valakit, azt nem gondoltam volna. Ha mégis megtették, akkor egyértelmű, hogy a pénz motiválhatta őket„ – mondta el a Blikknek egy, a neve elhallgatását kérő ismerős Curtis testvéréről.

Az ügyben résztvevő egykori magánnyomozó is megszólalt. A lapnak elmondta, hogy bár Katzenbach eltűnését követően még hónapokig nyomozott a focista után, de mindvégig tudta, hogy a férfi halott. Elmondása alapján erre több jel is utalt.

„A teáját otthagyta az asztalon, a kenyeret félig ette meg, a papírjait sem vitte magával, és az autó is ott állt az udvaron, ő pedig kámforrá vált. Mivel Katzenbach Imre nagyon rendszerető ember volt, a felesége egyből arra gyanakodott, hogy megölték. Persze, megvolt az oka, hogy erre gondolt, hiszen hozzám is eljutott a híre, hogy belekeveredett egy olyan társaságba, amelyből egy idő után a zűrös ügyek miatt menekülni akart” – fogalmazott a nyomozó.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"