Létrehozva: 2019.06.19.

Csúnyán beszóltak Hódi Pamelának: így reagált a vádakra

A sztáranyuka burkoltan üzent lánya édesapjának is.

Többen kérdőre vonták Hódi Pamelát, mivel nem vett részt kislánya évzáróján, hanem inkább a közös nyaralást választotta a barátaival. A sztáranyukának több se kellett, egy hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét a kialakult helyzetről, sőt burkoltan üzent exének, Berki Krisztiánnak is.

„Decemberben, amikor lefoglaltuk a nyaralást, nem sejtettem, hogy fél év múlva beleesik majd az évzáró.

Több éven át egyedül voltam mellette a judo, tánc, úszás vagy év közbeni előadásain, ráadásul a családom képviselt engem az ünnepségen

– kezdte Pamela, majd kitért kislánya szerepeltetésére is.

Úgy tűnik, hogy a feszültség csak egyre nagyobb az egykori pár között, ugyanis Pamela kérésének ellenére, Berkiék folyamatosan szerepeltetik Natit a közösségi oldalaikon.

„Soha nem volt ötven fizetős posztom a lányommal, szóval, ha az illetékes, ha már hazudik és a szájára vesz, akkor megfontoltabban tegye.

Továbbra sem fogom szétposztolni az oldalamat a lányommal! Nem fogom bizonygatni, hogy mennyire boldog, vagy hogy én milyen jó szülő vagyok a fotókon, vagy hogy mennyi időt tölt velem.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle