Létrehozva: 2018.02.23.

Csoda Történt: Várandós a magyar szépség

A világ második legszebbjének is megválasztott szépségnek alig 10 százalék esélye volt rá, hogy természetes úton teherbe essen...

Kulcsár Edina 18 éves kora óta arra vágyott, hogy átélhesse a babavárás örömét, de az úgynevezett PCOS, vagyis a policisztás petefészek szindrómája miatt erre nagyon kevés esélye volt. A csoda mégis megtörtént, így Edina és párja Csuti most a BEST magazinban meséltek arról, hogy szülői örömök elé néznek.

"Éreztem, hogy megváltozott a testem... Nagyon megduzzadtak a melleim és kerekebbnek éreztem magam. Azonnal vettem három tesztet, de mindegyik csak nagyon halványan mutatta a terhességet jelző  második csíkot.

Éppen egy barátnőm volt velem, aki azt mondta, ha ott a második csík, mindhárom teszten, akkor elég valószínű, hogy a tévedés kizárva.

Alig vártam, hogy megoszthassam a szerelmemmel, babát várok, de szerettem volna ünnepélyessé tenni a dolgot. Vettem egy kis cipőt, betettem egy dobozba a pozitív teszttel, és ráírtam, hogy nagyon szeretünk. Amikor hazajött, odaadtam neki, de nem értette a többesszámot. Amikor rájött, mit jelent, majd kiugrott a bőréből..."

– mondta a lapnak Edina.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé