Létrehozva: 2016.12.08.

Családi dráma: Weisz Fanni nagymamája temetésére sem ment el

Újabb megdöbbentõ fordulatot vett a családi dráma. A modell nagymamája, hosszú betegség után, a napokban elhunyt. De Fanni nem ment el a temetésre.

A csinos szépségkirálynő egyre távolabb kerül a családjától, a szülei pedig egyszerűen tehetetlenek. Annyira rossz a helyzet, hogy Fanni meg sem jelent a nagymamája temetésén, és a halálhírére sem reagált semmit.

Két héttel ezelőtt hunyt el Fanni nagymamája, apai ágról. Az asszony hónapok óta betegeskedett, de állítólag a szőke szépség meg sem látogatta a betegágyán.

A család úgy véli, hogy a lány hatalmas pálfordulása új szerelmének, Péternek köszönhető. Mióta vele van, teljesen elzárkózik mindenkitől, és egyáltalán nem tartja a kapcsolatot senkivel. Úgy vélik, minden tettét a férfi irányítja.

Édesanyja próbált üzenni a történtekről, Péterrel és Fanni barátaival is beszélt, de semmilyen reakció nem érkezett, pedig a temetés időpontja, már egy hete kiderült.

A Bors megkereste Pétert, hogy megkérdezzék, miért nem kísérték el a nagymamát utolsó útjára. A férfi azt válaszolta, hogy nem szeretne Fanni helyett nyilatkozni, írjanak e-mailt, majd a lány válaszol. Lapzártáig nem érkezett válasz.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg