Létrehozva: 2020.05.09.

Célt ért Majka dühöngése, több sztár is lemondott a segélyről

A rapper az elmúlt napokban kifakadt, amiért több jómódban élő híresség is megigényelte az Artisjus segélyét.

Nagy port kavart, amikor nyilvánosságra került a lista arról, hogy kik igényelték és kapták meg az Artisjus bruttó 160 ezer forintos szociális támogatását. Majka a közösségi oldalán ekézte azokat az „élősködő, képmutató” művészeket, akik szerinte eddig tízmilliós kocsikkal furikáztak, az Instagramon hencegtek, most pedig az elsők között nyújtottak be kérelmet a szociális támogatásra.

Fotó: Sulyok László

Majka éles kritikája megmozgatta a zenészeket, Sipos F. Tamás, Lotfi Begi, Tóth Gabi, Vastag Tamás, Szekeres Adrienn, Bye Alex, Bereczki Zoltán, Árpa Attila és Ábel Anita például egyetért a rapperrel, Koós Réka „tartózkodott”, de azt ő sem tartja fairnek, hogy jó módban élők segélyeket vesznek fel - írja a Bors.

Pély Barna ezután a neki megítélt nettó 136 ezer forintot felajánlotta a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak.

Példáját követte Náksi Attila, ő a Szurkolók Magyarországért mozgalmat támogatja.

„A felajánlásomnak részben köze van Majka posztjához, ám nem az ő véleménye miatt mondtam le a támogatásról. Hozzáteszem, nem az adófizetők pénzét vesszük el, nem a rászorulóktól happol­juk el a pénzt. Jómagam állandóan jótékonykodom, segítek, ahol tudok, ezzel most sem voltam másképp. Egyébként senkinek sem tartozom magyarázattal, már csak azért sem, mert engem Peti nem nevezett meg a bejegyzésben” – mondta el a Borsnak a dj.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája