Létrehozva: 2016.09.22.

Brad Pitt nagy bajban!

Durva vádak, a rendõrség nyomoz.

Úgy tűnik, nem a levegőbe beszélt Angelina Jolie, amikor eldöntötte, kiadja Brad Pitt útját. A TMZ legfrissebb hírei szerint most már az is kiderülni látszik, mi lehetett az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. És ha mindennek akár csak a negyede is igaz, kellemetlen percek és évek várhatnak még Brad Pittre.

Szakításuk előestéjén ugyanis a színész a magánrepülőjükön, részegen támadt rá a gyerekeire. Legalábbis ezt állítja Angelina. Miután földet értek, Brad kitámolygott a gépből és egy kerozin-szállító teherautóval próbált meg elhajtani a kifutópályáról, de a személyzet feltartóztatta.

Angelina pedig másnap kiadta az útját.

Pitt a vádakra reagálva közölte, bántalmazásról szó sem volt és áll a vizsgálat elé. Úgy tudjuk, egyelőre csak a gyerekvédelem szaglászik körülötte a kínos incidens miatt, de lehet, hogy ez még csak a kezdet.  Jolie szerint ugyanis férje rendszeresen bánt durván a gyerekekkel. Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem tudni, de ha bebizonyosodna a gyerekbántalmazás, egészen más megvilágításba kerülne kettejük szakítása.

A pár 12 évet húzott le együtt, két éve voltak házasok. Három közös gyermekük mellett másik három örökbefogadottat is együtt neveltek. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott