Létrehozva: 2018.09.05.

Botrány a vörös szőnyegen: kamerák előtt fogta meg a szexi sztár mellét

A film rendezõje nagyon kínos helyzetbe hozta Dakota Johnsont, akit a legtöbben A szürke ötven árnyalatából ismerhetnek.

Dakota Johnson új filmje a Velencei Filmfesztiválon debütált szombaton. A színésznő életében most új fejezet nyílt, hiszen A szürke ötven árnyalata után végre új szerepben mutathatta meg magát, a Sóhajok című horrorfilmben.

Velencében a film sajtófogadásán azonban egy rendkívül kínos esemény zavarta meg az ünneplést: a film rendezője, Luca Guadagnino is beállt a színésznő mellé egy közös fotó erejéig, a 28 éves Dakota mellein kötött ki a keze. Melanie Griffith lánya joggal jött zavarba, meglepettsége az arcára volt írva.

A 47 éves rendező szerencsétlen mozdulatát a The Sun szerint az okozta, hogy ő megpróbálta Johnson dekoltázsát elrejteni a fotósok elől. Az ügyben egyelőre egyik fél sem nyilatkozott - írja a Daily Mail.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé