Létrehozva: 2017.07.07.

Börtönben marad Lópici Gáspár fia

A legendás színész hiába bocsájtott meg az õt bántalmazó fiának, az ügyészség nem ilyen engedékeny. Nyár végéig börtönben maradhat Péter.

A Lokál meglátogatta Szilágyi Istvánt aki továbbra is azt vallja, nem a fia tehet a történtekről. A művész inkább önmagát okolja.

"Az egész egy félreértés volt. Azt hiszem, elbeszéltünk egymás mellett. Õ szeretne újra megházasodni és két gyereket is akar, van egy barátnője. Én pedig csak annyit mondtam neki, hogy rendben, de össze kell szedje magát, mert a házunk nem alkalmas egyelőre erre.

Biztosan rosszat mondtam

– mentegette fiát az idős színész, majd hirtelen elhallgatott. Pityi bácsi felesége, Humenyánszky Jolán szobrászművész mindeközben mosolyogva bólogatott.

"Többször is próbáltunk bemenni hozzá, de valamiért nem sikerült bejutnunk. Végül feladtuk. Nem tudja, mikor jön haza? Valaki azt mondta, néhány nap és jön. Várjuk már nagyon. Nem is volt itt semmi, a Pista csak ráesett a farakásra"

– állt elő az elképesztő történettel az asszony. Mindezt az ügyészség másképp látja.

"Az illetékes kerületi ügyészség a múlt héten indítványt tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának további kettő hónappal történő meghosszabbítására"

– mondta dr. Bagoly Bettina sajtószóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg