Létrehozva: 2018.03.12.

Bombahír: Ekkor térne vissza Törőcsik Mari

A színészórás másfél hónapja térhetett haza vidéki otthonába, azóta pedig folyamatosan javul az állapota. Már tervezi a visszatérést.

A kétszeres Kossuth és Jászai Mari-díjas Törőcsik Mari egyre jobban van, mióta elhagyta a Markusovszky kórházat, ahol tavaly novemberben az életéért küzdöttek, amikor tüdőgyulladást kapott. Példa nélküli erejével és élni akarásával ismét legyőzte a halált, most pedig türelmesen várja, hogy orvosai engedélyt adjanak arra, hogy utazhasson. Első útja ugyanis a Nemzeti Színházba vezet majd. Ám addig is örül a tavasznak, még ha meg is viseli a szervezetét. S figyeli az álmait…

"Gyakran kérdezik, hogy mikor láthatnak színpadon, de csak azt tudom mondani, hogy szeptemberig biztosan nem, hiszen az orvosok addig nem engednek hosszabb útra. Azt tervezem, hogy őszig teljesen megerősödöm, aztán bemegyek a Nemzeti Színházba Vidnyánszky Attilához, hogy megbeszéljük mi legyen"

– beszélt terveiről a legenda.

A %RIPOST% napilap hétfői számából az is kiderül, mivel tölti idejét a legendás színésznő, és mit szól tervéhez a Nemzeti Színház főigazgatója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde