Létrehozva: 2017.05.25.

Bódi Sylvi vallomása: mindenkit óva int a modellkedéstől!

Tizennégy éves kora óta önellátó, már kislányként pontosan tudta, mit akar elérni az életben.

Már tinédzserként jól tudta Bódi Sylvi, hogy mit érhet el az életben. A modell gyermekkorában nehéz anyagi körülmények között élt, édesanyja három munkahelyen dolgozott, míg apukája víz-gáz szerelőként kereste a kenyerét.

Sylvi nem akart a szülei segítségére szorulni, így modellként már tizennégy éves korában önellátó volt, tizennyolc évesen pedig saját ügynökséget alapított.

"Amikor tizennyolc éves lettem, azt gondoltam, kiöregedtem a modellkedésből, ezért otthon, Debrecenben létrehoztam egy saját modellügynökséget" - mondta el a Blikknek Sylvi. 

2002-ben azonban, amikor az Év Playmate-jének választották, rájött, hogy a karrierje még csak most kezdődik el igazán, ezért felszámolta az ügynökséget és Budapestre költözött. 

"Most nem nyitnék újat, mert nem olyan ez a piac, mint azt a modellek gondolják. Sőt!

Rengeteg levelet kapok fiatal lányoktól, hogy adjak tanácsot nekik, de mindenkit lebeszélek

- jelentette ki a modell.

Sylvi azt is elmondta, az utóbbi pár éve annyira kalandosra sikeredett, hogy nem kizárt, egyszer könyvet ír az életéről. Egyelőre azonban szeretne minél több időt a családjával tölteni.

Jelenleg unokahúgán gyakorolja az anyaságot, de bízik benne, hogy egyszer ő is szülő lesz majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék