Létrehozva: 2017.06.28.

Bódi Sylvi újra szerelmes lett

A Exek az édenben egykori mûsorvezetõje a Noé Állatotthonban járt, ahová adományokat vittek a reality show két szereplõjével.

Sylvi és a műsor két szereplője több, mint egy mázsa állateledelt ajándékozott az állatotthonnak. A jótékonykodás Exek Andika kezdeményezésére valósulhatott meg, a műsorvezető pedig a VIASAT3 nevében megduplázta a felajánlást.

Az egykori játékosok és Sylvi is azonnal megtalálták a közös hangot az otthon négylábú lakóival, hiszen a magánéletben is nagyon szeretik az állatokat. A mostanában szörfözésből élő modell minden állatot megsimogatott, amelyiket lehetett. Így lovat, bárányt, csüngőhasú vietnámi malacot, sőt még lámát is. Az állatok megérezhették, hogy mennyire szereti őket, mert a legtöbb rögtön a lába elé feküdt. Persze a gazdira váró kutyusok sem maradtak ki, de legjobban a cicáknak örült. Az egyikbe azonnal bele is szeretett, szíve szerint haza is vitte volna.

„Nagyon jó élmény volt látni és megtapasztalni itt az állatotthonban, hogy milyen jó gondját viselik az állatoknak -  mondta Sylvi. - Emellett jó dolog az is, hogy vannak olyan emberek, akik adományokkal segítik ezeket a helyeket. Természetesen az lenne a legideálisabb, ha nem lenne szükség ilyen menhelyekre és az emberek felelős állattartóként viselkednének”

„Gyerekkorom óta nagyon fontosak nekem az állatok, testvér nélkül, de állatokkal körülvéve nőttem fel. Nekem nagyon fontos az ő szeretetük és az is, hogy most eljöhettünk ide, Csabával együtt. Örülünk, hogy a VIASAT3 is segített nekünk ebben a kezdeményezésben, így sokkal több emberhez elér az üzenetünk: az, hogy bármilyen kis adomány segítség lehet az olyan helyeknek, mint amilyen a Noé Állatotthon Alapítvány” – mondta Andika.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult