Létrehozva: 2015.05.10.

Betörtek Demi Moore-hoz, milliós kárt okoztak

Rossz híreket kapott Demi Moore. Az amerikai színésznõ számos drága ruháját meglovasították, ráadásul munkatársaira gyanakszik.

Kirámolták Demi Moore észak-hollywoodi házának raktárát, ahol a színésznő az exkluzív, legdrágább ruháit tartott. A TMZ szerint közel 200 ezer dolláros (54 millió forint) kár érte az 52 éves sztárt, akinek egyik asszisztense fedezte fel lopást. Először csak gyanakodott, mert jóval nagyobb hézagokat látott a ruhák között, aztán tételesen is ellenőrizte a darabokat és ekkor derült fény a hiányra.

A rendőrségnek is jelentették az esetet, de a vizsgálatot végző munkatársak nem találtak erőszakos behatolásra utaló nyomokat. A zárat nem bántották, ezért Demi Moore a raktárat üzemeltető cég munkatársaira gyanakszik. A színésznő alkalmazottjai szerint közel hat hónapja senki sem jár a helyszínen, így könnyen lehet, hogy a rablók még tavaly tűntek fel.

Ha így történt, akkor a biztonsági kamerák sem jelentenek segítségét, hiszen ennyi időn át nem tárolják a felvételeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle