Létrehozva: 2017.06.18.

Beszálltak a sztárok Majka és Szabó Zsófi vitájába!

A rapper és a mûsorvezetõ kellemetlen témán vitatkoztak össze, amit a hírességek sem hagytak szó nélkül.

Miután egymásnak esett a Facebookon Majka és Szabó Zsófi, több másik híresség is úgy érezte, állást kell foglalnia a kellemetlen ügyben.

Zsófi édesanyja az egyik hetilapnak nyilatkozott a műsorvezető roma származású férjéről és arról, mennyire fél, hogy az unokáit megkülönböztetik majd a cigány gyökereik miatt.

A megjegyzést nem hagyta szó nélkül Csonka András, aki első felindulásában „emberi ostobaságnak” nevezte a nyilatkozatot.

Miután Zsófi hangot adott a felháborodásának, a színész helyesbített, de az ominózus interjú kétértelműségével többen is egyetértettek.

Fluor Tomi és Vujity Tvrtko szintén hozzászóltak a témához, utóbbi azt javasolta Zsófinak, hogy ne teregesse ki a családi szennyest.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg