Létrehozva: 2019.03.19.

Belebukott a szexbotrányba a filmes, ezt kérte cserébe a színésznő

Hollywoodot továbbra sem kerülik el a szexbotrányok, most az egyik legnagyobb cég vezérigazgatójának kellett lemondania egy ügy miatt.

Charlotte Kirk brit színésznő beismerte, hogy lefeküdt a Warner Bros vezérigazgatójával, mert rajongott érte. A sztár azt állítja, hogy nem tartja magát MeToo áldozatnak, hiszen kölcsönös volt a vonzalom. „Ha férfi lennék, megveregették volna a hátam” – tette hozzá.

2014 februárjában feküdtek le, és még egy találkozót megbeszéltek. Az ügy privát is maradt volna, ha a Hollywood Reporter nem hozza nyilvánosságra a páros 2014 és 2017 közötti levelezését – írja a Daily Mail.

A lap azt állította, hogy a színésznő a szex után Kevin Tsujihara segítségét kérte, hogy szerepekhez jusson. Többek között azt az üzenetet is közzétették, amit az akkor 21 éves színésznő filmes barátja küldött neki arról, hogy be fogja mutatni Tsujiharának Bel Air-ben, aki „élete legfontosabb férfija lesz”.

Tsujihara ügyvédje azt állítja, védencének nem volt szerepe abban, hogy a színésznő munkát kapott filmekben. Tsujihara azóta elnézést kért az alkalmazottaitól és a feleségétől is.

A történtek kiszivárogtatása után az 56 éves vezérigazgató lemondott. Az anyacég WarnerMedia vezérigazgatója, John Stankey azt nyilatkozta, hogy Tsujihara a cég érdekeit szem előtt tartva távozott posztjáról. Hozzátette, hogy „Kevin elismerte, a hibái szemben állnak a cég vezetői elvárásaival”. A Warner nyomozást is indított az ügyben. Kevin Tsujihara 25 éven át dolgozott a Warner Brosnál, 2013 óta vezette a stúdiót.

A jelenleg 26 éves színésznő ugyanakkor azt állítja, hogy nem érzi áldozatnak magát és az önértékelése is azt mondatja vele, hogy csak azért feküdt le a férfival, mert teljesen odáig volt érte. Utána pedig mint „minden normális nő”, tartotta vele a kapcsolatot.

„Hollywood a segítő barátokra épül. Máshogy beszélsz azzal, akivel már intim kapcsolatba kerültél. Van köztetek kapocs. Persze nem azt mondod, hogy adj nekem szerepet, de nyitottságot és őszinteséget vársz el attól, akivel korábban szeretők voltatok és azt várod tőlük, hogy legyenek ott, ha egy barátra van szükséged. Ez az én esetemben azt jelentette, hogy esetenként meghallgatásokra irányított, segített bejutni helyekre” – magyarázta Kirk, aki állítja, ha szerepet kapott, az már azért volt, mert profi színészként elnyerte a filmkészítők tetszését a meghallgatásokon.

Kirk olyan sikerfilmekben szerepelt, mint az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése vagy a Hogyan legyünk szinglik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde