Létrehozva: 2018.10.31.

Beismerte, tiniként drogos volt a sztárapuka

A sármos énekes sokszor bajba keveredett, mielõtt megismerkedett volna feleségével, Jessica Biellel.

A szívtipró sztár, Justin Timberlake önéletrajzi könyvében bevallotta, hogy 13 évesen kezdett el marihuánát szívni, hogy fel tudja dolgozni a Mickey Mouse Club című gyermekműsor megszűnését, amelyben ő is szerepelt. Timberlake két évig volt a show sztárja, de amikor 1994-ben véget ért a forgatás, hazatért Tennesseebe. A sorozat Timberlake-en kívül olyan sztárok pályáját indította el, mint Ryan Gosling, Britney Spears, Christina Aguilera vagy Keri Russell.

Timberlake saját bevallása szerint otthon az osztály bohóca volt, mert nagyon szerette volna, ha a többiek elfogadják, de a süllyesztőtől végül csak az NSYNC fiúzenekar indulása mentette meg, ami később a világhírt is meghozta neki. Előtte ugyanis egyre többször bajba keveredett, füvet szívott, cigizésért pedig majdnem kirúgták az iskolából.

A forgatás alatt sem volt egyébként egy földre szállt angyal, könyvében arról is ír, hogy Goslinggal hogyan loptak el egyszer egy vidámparkban egy golfautót, majd jutottak be az egyik játékhoz a személyzeti bejáraton: "Tizenkétszer ültünk fel arra a játékra".

Az énekes sztársághoz vezető útjáról szóló könyv egyébként kedden jelent meg - írja a Daily Mail.

A színész könyvében arról is ír, hogy Jessica Biel szerelme hogyan tette őt jobb emberré, Britney Spearsszel való fájdalmas szakításáról viszont igen szűkszavúan emlékezik meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg