Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.03.

Bajban Pintér Tibor társulata: Utcára kerültek

A színész immáron tíz éve alapította teátrumát a fõváros mellett, de januártól nincs helyük a településen. Az önkormányzat döntött, itt a vége.

Pintér Tibor és az általa alapított Sziget Színház komoly bajban van, hiszen január óta nincs állandó fedél, vagyis kőszínház a fejük fölött. A teátrum éppen egy évtizede működött a szigetszentmiklósi könyvtár épületében, de a kulturális bizottság döntése alapján megszakították az együttműködést Pintérrel.

A hírről a Blikk értesült az egyik önkormányzati képviselő posztjából, melyből az is kiderült, a színész stílusa is nagyban hozzájárult a kenyértöréshez. Egy korábbi dolgozó pedig azt állítja, a társulat vezetője folyamatos vitákat generált, ezért többen is faképnél hagyták már korábban.

A lap megkereste a színészt is, aki szerint nem kirúgásról van szó. Sőt, inkább ő volt az, aki távozni akart, mert a Sziget Színház kinőtte az épületet.

"A szigetszentmiklósi Sziget Színházat én alapítottam, ami eddig a művelődési ház volt.

A teátrum azonban kinőtte a művelődési ház kereteit, ezért új utakat keresünk.

A Sziget Színház produkciói továbbra is láthatóak lesznek országszerte, sőt Szigetszentmiklóson is, ahol úgy tudom, az emberek már hiányolják is az előadásainkat"

- reagált Pintér.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria