Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.04.

Durvul a családi botrány: kitálalt apja fiatal feleségéről Bács Kati

A fél évvel ezelőtt elhunyt Bács Ferenc egyetlen gyermeke soha nem fogja megbocsátani, hogy senki nem értesítette őt édesapja halálos betegségéről.

Fél évvel édesapja, Bács Ferenc halála után is képtelen feldolgozni a veszteséget Bács Kati. A Kossuth-díjas színész lánya a mai napig fájlalja, hogy apja új felesége, Edina elszigetelte tőle és a fiától Bácsot.

Fotó: MTVA Fotó: Zih Zsolt

„Mielőtt elvette Edinát, évekig jóban voltunk velük. Hetente látogattak minket az otthonomban, ahol a fiammal éltem, együtt ebédeltünk, közös programokat csináltunk. Aztán egyszer csak egyedül jött, és idegesen azt mondta: 'Megnősültem, feleségül vettem Edinát', majd elrohant. Ezután elmaradtak a közös ebédek, programok, és sajnos az utolsó éveiben már nem is találkoztunk. Erről sem az édesapám, sem én, sem a fiam nem tehetett, ebben biztos vagyok” – mondta el a Best magazinnak Bács Kati, utalva arra, hogy az új feleség tehet mindenről.

„Elérhetetlenné vált számunkra, a szeretetét, a figyelmét a második házassága teljes mértékben elzárta tőlünk. (...) Azt sem tudtam, hogy a halála előtt két héttel bekerült egy szeretetkórházba. Amíg élek, nem felejtem el senkinek, aki tudott róla, hogy édesapám halálos beteg és nem értesített minket” – jelentette ki a gyászoló leánygyermek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

G.w.M: Edinának nem Valentin-napja van, hanem Valentin-élete

HŰHA

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában