Létrehozva: 2019.07.10.

Autóbalesetet szenvedett, nagy fájdalmakkal küzd a magyar színésznő

Oszvald Marikának bordatörése miatt fájdalomcsillapítókat kell szednie, elaludni is csak így tud.

A karambolja után otthon lábadozik Oszvald Marika, aki másfél hete az M0-áson szenvedett autóbalesetet Törökbálint közelében.A Budapesti Operettszínház Kossuth- és Jászai Mari-díjas szubrettjét mentő vitte kórházba. Bordatörést szenvedett, és azóta is nagy fájdalmai vannak, még jó ideig fájdalomcsillapítókat kell szednie, elaludni is csak így tud – ráadásul ülve.

A művésznő elárulta a Blikknek, hogy négy-hat hét pihenés vár rá, de semmiképpen nem ágynyugalom.

„Nem lehet feküdni! Ezért is van, hogy a nappalok könnyebbek, de az éjszakák elég nehezek, alig tudok pihenni néhány órát. Mivel nem fekhetek az ágyban, két fotelt tolok össze és ülve alszom. Ez a szabály, én pedig mindent betartok, hogy minél előbb meggyógyulhassak” – magyarázta Oszvald Marika.

A színésznő most úgy számol, augusztusig biztosan nem áll színpadra.

„Akkor is csak abban az esetben, ha már jól leszek! Furcsa nekem ez a kényszerpihenő, mert nem vagyok az a típus, aki szeret egy helyben meglenni. Szerencsére picit tudok kertészkedni, könnyebb dolgokat főzök, valamint a medencémbe is tudom lógatni a lábamat, hiszen annak nincs semmi baja” – sorolta Oszvald Marika, akinek szerencsére van segítsége. A színésznő biztos benne, hogy a folyamatos orvosi kontroll mellett – ha kíméli magát – hamarosan újra színpadra állhat.

Mivel a művésznő autójának az eleje teljesen összetört, ezért azt a szakemberek szerint már nem érdemes szervizelni, így kénytelen új kocsi után nézni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle