Létrehozva: 2018.12.19.

Árva gyerekeket vert át Curtis: hatalmas a csalódás az otthonban

Óriási csalódást okozott az állami gondozott és halmozottan fogyatékkal élõ gyerekeknek Curtis. A rapper ugyanis ígérete ellenére sem ment el a gyerekek karácsonyára.

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) december 16-án majdnem 300 állami gondozásban, illetve fogyatékkal élő gyermeknek és felnőttnek vitt karácsonyra játékokat, csokoládét, tartós élelmiszereket, és bár úgy volt, hogy Kislétára, Nyírbátorba és Nyírbogátra Curtis is az orvosokkal tart, végül a rászorulóknak csalódniuk kellett, mert a rapper nem jelent meg.

Tizenkét éve folyamatosan látogatunk és támogatunk különböző otthonokat, és az ünnepek alkalmából mindig igyekszünk kedveskedni nekik egy-egy sztárvendéggel is. Nyírbátorban és Nyírbogáton olyan gyerekek vannak, akik kis túlzással Curtisen nőttek fel és külön őt kérték – meséli a Borsnak dr. Késmárky András, a DEKOM elnöke. – A titkárnőnk nagyjából egy hónappal ezelőtt személyesen Curtisszel beszélt, aki el is fogadta a felkérést, sőt az előtte lévő napokban azt üzente, hogy még izgul is, milyen lesz majd a program. Ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy szombat este a rapper Debrecenben lépett fel, így együtt indultunk volna másnap, de idáig már sajnos nem jutottunk el, hiszen telefonon nem lehetett elérni, és azóta hiába küldtük el neki írásban is a kérdéseinket, nem kaptunk magyarázatot.

Nagyon kellemetlen volt megmagyarázni az otthonokban Curtis távolmaradását. Ezeknek a gyerekeknek egész évben két ünnep van, a gyereknap és a karácsony, amiket mi viszünk el számukra.

Eddig mindenki meg is jelent, miután elvállalta a felkérést, de ha Curtis csak ír egy SMS-t, vagy bármilyen módon lemondja a programot, azt is el tudjuk fogadni. A legszomorúbb, hogy minden intézmény műsorral készült. Curtisnek is – üzente Késmárky.

Curtist a lap munkatársai nem tudták elérni, folyton kinyomta a telefont...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg